A munkálatok az alábbi folyamatokból állnak:
Bontás: A ká
rpitozás legelső lépése a régi kárpit teljes mértékű eltávolítása, azaz a bútorvázig történő bontás.
Statikai megerősítés: A favázat (modern bútoroknál fém- vagy egyéb vázat) a kárpitozás következő lépésében megerősítjük a statikai pontokon, vagyis gyakorlatilag szétszereljük és újra összerakjuk, a szükséges részeknél összeragasztjuk.
Hevederezés: Többféle hevederezési mód létezik, ez a munkafolyamat tulajdonképpen az alapozásnak felel meg a kárpitozásban: erős, vastag vászonszalagok stabil keresztfonatának elkészítéséről van szó.
Rugózat beépítése: A hevederezésre kerülnek a rugók. Ezeket bevarrjuk, majd spárgával szorosan lekötjük, és speciális rugóvászont húzunk rá. A rugózat elkészítésével adjuk meg a leendő ülő- vagy fekvőfelület formáját.
Shoppolás: A kárpitozás ezen része a tömőanyagok elhelyezését és formázását jelenti. Tömőanyagként a legelterjedtebbek a szivacs, a vatta, az afrik és a lószőr. A tömőanyagot több rétegben terítjük és varrjuk rá az alapra, valamint élvarrással biztosítjuk a széleken is. Elkészülte után vászonszövettel borítjuk be, erre fog kerülni a tényleges bútorszövet.
Behúzás: A behúzás voltaképpen maga a tényleges – nem szakmabeliek által értett – kárpitozás, azaz a bútor kiválasztott bútorszövettel való borítása. A behúzás során ráfeszítjük a huzatot a bútorra, és gondosan rögzítjük.
Díszítés: Főleg antik bútoroknál fordul elő, hogy a kárpitozás részeként a különféle díszítőelemek is javítása, cserére szorulnak. Ilyen díszítőeljárás például a paszományozott vagy díszszögekkel készült kárpitozás, díszzsinórozás az éleken és beosztásokon, vagy a mélyfűzés. A mélyfűzés talán a legnehezebb kárpitosmunka, amelynek során díszgombok behúzása révén alakítunk ki a bőr vagy bútorszövet felszínén egy négyszögletes, középen besüllyedő mintát.
